A címer leírása

A címerpajzs a település 1891. évi pecsétnyomóján látható forma, mely a község egykori nemesi tulajdonára utal.
Az arannyal körbeszegett címer három fő mezőre oszlik. A felső - legterjedelmesebb - rész vörös alapszíne a település nevének etimológiáját idézi, mely szerint a Rohod helységnév a "Ruh" (vörös) kifejezésből származik. Ebben foglal helyet a község 1820-as keltezésű pecsétnyomóján látható, ezüst és kék, könyökben balra hajlított kar, amely szintén a nemesi jelenlétet idézi.

A bal alsó címermezőben zöld színű, keresztben szántott föld látható, rajta stilizált, ezüst, fölfelé álló, jobbra néző ekevas és csoroszlya. E szimbólumok a település mezőgazdasági jellegére, az itt folyó földművelésre utalnak.

A jobb alsó mező sárgás alapszíne a környék jellegzetes talajtípusát, a homokot jelképezi, a benne lévő zöld stilizált akáclevél az uralkodó erdőfajtát ábrázolja.